Bécs üdülés (Wien, Ausztria)

A Bécsbe tervezett utazások résztvevőinek a két ország történelmének is sokoldalú kapcsolódása miatt, több ismerettel kell rendelkezniük. Így tudniuk kell, hogy Bécs a Duna mellett, a Bécsi-medencében és az Alpok nyúlványainál jött létre. Ausztria fővárosa ma is Európa egyik vezető városa. (Lakóinak száma 1,5 millió.)

Bécs nevezetességei

A császárváros számtalan hivalkodó látnivalóval kápráztatja el az üdülések látogatóit. Ezek közül kiemelkedik a Ring-nél található Otto Wagner Postatakarékpénztár, az Iparművészeti Múzeum, a Városi park (Stadtpark), az Operaház, a Hofburg, a Szépművészeti- és a Természetrajzi Múzeum, a Parlament, a Várszínház, az Egyetem és a Tőzsde. Ma a Hofburgban található az ország miniszterelnökének hivatala, egy kongresszusi központ, a gyermekkórus, a Wiener Sängerknaben fellépőhelye, a Spanyol Lovasiskola lipicai lovai, valamint a Sisi Múzeum, az Ezüstkamra és a Császári lakosztályok. Az Új Hofburgot 1881 és 1913 között építették. Itt találjuk a Néprajzi Múzeumot és a Szépművészeti Múzeum néhány részlegét: az ókori Kis-Ázsia műkincseit őrző Ephesos Múzeumot, a világ második legnagyobb Vadászati és Fegyvergyűjteményét és a Régi Hangszerek Tárát. A kapucinusok temploma kriptájában temették el a Habsburg család tagjait.

A bécsi utazásnál egy életre szóló élményt jelent a Szent István dóm (Stephansdom) megtekintése, mely Bécs egyik jelképe és Ausztria legjelentősebb gótikus építménye. Az Óriáskereket 1896-97-ben Walter Basset angol mérnök építette. A 64,75 m magas kerék szintén a város egyik jelképévé vált. A Belvedere kastély együttesében számtalan híres festményt láthatunk.

A Schönbrunn barokk épületegyüttese szintén kihagyhatatlan programja a bécsi üdülésen és nyaraláson résztvevőknek. A Schönbrunn nyári lakhelyül szolgált a császári család számára, majd 1918-ban a kastély köztársasági tulajdonba került. A gyönyörű park, a pálmaház, a Kocsi Múzeum, a Gloriette és az Állatkert Bécs leglátogatottabb nevezetességeinek számítanak. Bécs a világ zenei fővárosa is. Több híres zeneszerző élt itt, mint bárhol másutt. A keringő, az operett és a musicalek „Made in Vienna” meghódították a nemzetközi közönséget. A Bécsi Állami Operaház a világ egyik legjelentősebb operaháza. Sportban is több világverseny rendezése kötődik Bécshez.

Bécs rendezvényei közül világhíressé vált és sok érdeklődő utazáson résztvevőt vonzanak a Bécsi Operabál, a Bécsi Advent, a Bécsi Farsang báljai és a Vienna City Marathon versenyek.Advent idején Bécsben csaknem húsz adventi vásár és karácsonyi falu megtekintése közül választhatunk. A legnagyobb a városháza előtt felállított Bécsi Adventi Varázslat, mely évente közel 3 millió látogatót vonz. A képeskönyvbe illő varázslaton a gyerekeket Jézuska-műhely, Jézuska-express, Mennyei Postahivatal és jászolkiállítás várja, a felnőtteknek pedig változatos kézműves ajándéktárgyakat kínálnak. Az Am Hof karácsonyi vásárán gyönyörű kézzel készített ajándéktárgyakat és ékszereket, antikvitásokat és műalkotásokat vehetünk. Az egykori bécsi kórház parkjában lévő spittelbergi karácsonyi vásár hangulata is magával ragadó. Ausztria leghosszabb jászlával ünnepli fennállásának 25. évfordulóját az Altwiener Christkindlmarkt a Freyungon. A schönbrunni kastély előtt felállított elegáns adventi vásár a Monarchia korát idézi. 

Történelme

A Babenbergek idejében már Bécs (Wien néven) a hercegség központja, 1130-tól 1806-ig a Német-római Birodalom része, többségében az uralkodók székhelye. Az észak-déli és kelet-nyugati kereskedelem élénkülésével és az Oszmán Birodalom terjeszkedésével jelentősége nőtt. 1221-ben emelkedett városi rangra. Az óvárost erős városfalak védték egészen 1858-ig. 1278-tól 1918-ig Bécs a Habsburgok székvárosa volt.
 
A bécsi üdülések és utazások tagjai lépten-nyomon találkozhatnak annak nyomaival, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb kulturális és kereskedelmi központjában 1365-ben alapítottak egyetemet, 1469-ben püspöki -, majd 1722-től érseki székhely. 1485 és 1490 között Bécsben Mátyás király uralkodott, itt halt meg 1490. április 6-án. A török vész elmúltával hatalmasat fejlődött Bécs. Több uralkodó idejében a Habsburg-birodalom a leghatalmasabb volt Európában. A bécsi óvárosban és a város környékén fényűző barokk paloták épültek. Kiteljesítve a klasszicizmust az 1814-15-ös Bécsi Kongresszus után ismét virágkorát élte a város. Az utazások magyar tagjainak emlékezetében visszacsenghet 1848. március 13, a bécsi forradalom. Ezzel kezdődött a bizonytalanság a Habsburgok számára. I. Ferenc József 1857-ben döntött a városfalak és bástyák lebontásáról. A helyükön épült meg a Ring, amely mentén díszes paloták épültek.

A bécsi üdülések, nyaralások tagjai sétáikon több építészeti stílussal találkozhatnak. A szecesszió kibontakozása az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó béke éveire esett. 1918 után Bécs egy európai kicsi ország fővárosa lett. A két világháború között épültek ki az elővárosok nagy lakótelepei. Bécs újbóli felvirágzása az 1955-ös négyhatalmi megszállás után kezdődött. Ma számos nemzetközi szervezet székhelye, a kontinens egyik politikai központja.


NetProfi Honlap Kapcsolat Adatvédelem | Oldaltérkép