| Belföldi üdülés (Magyarország)Az egyik legmagasztosabb érzésünk a szülőföld, a lakóhely és a haza szeretete. Írók és költők műveikben számtalanszor fogalmazták meg a magyar néphez való tartozás nagyszerűségét. A belföldi üdülésről ugyanakkor tudnunk kell azt is, hogy csak úgy szerethetjük igazán szülőföldünket, ha megismerjük hazánk tájait, településeit, történelmét, irodalmát, művészetét és híres embereit. S ezt a megismerési folyamatot már kisgyermek korunkban kell elkezdeni. Mai világunk elmúlt fél évszázada alatt robbanásszerűen hatoltak be életünkbe a hírközlő és szórakoztató médiumok. A belföldi üdülés ajánlásakor elmondhatjuk, ha az ország távoli részein történik valami, szinte perceken belül értesülünk róla a TV-kből, a rádiókból, az interneten vagy az újságokon keresztül. Sok felnőttnél azt tapasztaljuk, hogy jobban ismerik a környező országok nevezetességeit, mint Magyarországét, ezért javasoljuk a belföldi üdülést.
Az ismeretszerzésnek kiváló lehetőségei a belföldi utazások és nyaralások. Iskolás koruktól kezdve általában az alsósokat a közelebbi, majd a felsőtagozatosokat és a középiskolásokat hazánk távolabbi érdekességeivel ismertetik meg. Ezekre az osztály kirándulásokra, belföldi üdülésekre előre felkészítik a tanulókat a tanárok. A tudatos fényképezés és videózás, majd azok későbbi megtekintése, elmélyíthetik a belföldi üdülés alatt szerzett ismereteket.
NevezetességeiAz iskolai szünetekben és nyáron a legtöbb család belföldi üdülést választ. Az idősebbek körében mind nagyobb népszerűségnek örvendenek hazánkban is a főszezonon kívüli wellness és gyógyüdülő programok, a belföldi utazások. Ezek közül is kiemelkedően népszerűek a híres melegvizű fürdők (pl. Hévíz, Hajdúszoboszló, Bük, Harkány, Zalakaros), a turisztikailag is vonzó történelmi városok (pl. Budapest, Pécs, Esztergom, Szeged, Debrecen, Veszprém, Sopron, Székesfehérvár, Keszthely), a kiemelkedő kulturális és sport rendezvények. Az utóbbi években jelentősen nőtt a belföldi üdülést kiszolgáló, kulturált elhelyezést biztosító és anyagilag is elérhető szállodák, panziók száma.
A belföldi üdülést segítve honlapunkon folyamatosan bővítjük hazánk tájainak és a tartalmas belföldi nyaralásra, téli üdülésre vagy hétvégi utazásra alkalmas helyeinek, azok fő nevezetességeinek ismertetését.
| | |