Görögország  Üdülés (Görög vagy Hellén Köztársaság)

Görögországhoz, az európai műveltség bölcsőjéhez az üdülés, nyaralás és utazás kedvelői még ma is számtalan szállal kötődnek. Költőink évszázadokon át énekelték meg az olümposzi múzsák, a Tempe völgy és a görög istenek dicséretét. Tanulmányaink során Homérosz és Hérodotosz vezetésével kalandoztuk be az ókori világot. A régi görög szellemiség népünknek is a közkincsévé vált a szobrászatban, az építészetben és a természettudományokban. Nem mindennapi élmény elzarándokolni, üdülésen, nyaraláson, utazáson részt venni  a napfényes Hellászban, a híres ókori szentélyek, kolostorok és paloták maradványait látni, megtekinteni az olaj- és narancsfaligeteket, az égig érő ciprusokat és a tengerpartok pálmás sétányait.    

Ismerkedjünk meg röviden Görögország főbb jellemzőivel az üdülés, nyaralás és a turisták szemszögéből. Görögország Európa délkeleti részén, a Balkán-félsziget déli térségében fekszik. A változatos domborzatú, erősen tagolt partvonalú ország északon Albániával, Macedóniával és Bulgáriával, északkeleten Törökországgal határos. A Görögországhoz tartozó sok sziget és a szárazföld benyúlik a Földközi-tengerbe, így a Jón-, a Krétai- és az Égei-tengerekre is rányílik Görögország. Az üdülés, nyaralás, utazás tagjai túlnyomó részben a Hellén-hegyvidék láncaival találkoznak, legmagasabb pontja a híres Olimposz csúcsa (2911 m).

A Peloponnészosz-félszigetet a XIX. század végétől, a magyar Türr István tervei szerint épített hajózható Korinthoszi-csatorna választja el Attikától. A jellegzetes mediterrán éghajlatú, aszályos, forró nyarú, napfényes szigetvilágon túl az ország belsejében száraz medencék és csapadékosabb, hűvösebb hegyvidékek váltakoznak. Görögország területe 131.957 km², lakóinak száma 11 millió. Görögország lakosságának döntő többsége (98,5%) görög, így a hivatalos nyelv is az, akiknek a vallásuk ortodox görögkeleti.  Az ország fizető eszköze az euró. Fővárosa Athén (Athína).

Görögország nevezetességei:

Nagyvárosai a fővároson, Athén-en túl Theszaloniki, Pátra, Lárisza és Iráklion. Nemzetközi repülőtere Korfunak is van. A parlamentáris köztársaságú Görögországot közigazgatásilag 13 régióra, 51 prefektúrára és az Áthosz szerzetes-köztársaságra osztották. Görögország a XXI. század elején fejlettségben messze megelőzi a Balkán-félsziget többi országát, de az Európai Unión belül a középmezőny végéhez tartozik. Az Athéni Olimpia kapcsán jelentősen fejlesztették az ország és a versenyek színhelyeinek autópályáit, sport létesítményeit, a kiemelt idegenforgalmi látványosságok megközelíthetőségeit és más infrastruktúráit.

Görögországban 1945 után a fejlődést elsősorban a turizmus fellendítésében, a nyaralások, üdülések feltételeinek magas szintű biztosításában látták, mely mára azt jelenti, hogy az ország bevételének a 20 százaléka az idegenforgalmi szolgáltatásokból keletkezik. Évente közel 14 millió üdülésen, nyaraláson és görög utazáson részt vevő látogatja meg Görögország vonzó üdülőhelyeit. Az angol és német turistákon túl a magyaroknak is az egyik legkedveltebb külföldi üdülési és nyaralási helye a görög tengerpart, a csodálatos szigetvilág és Hellas.  

Üdüléseinken, nyaralásunkkor és utazásaink során a számtalan turistaközpont közül a fővárost, Athént feltétlenül meg kell látogatni és hosszabb időt kell itt eltölteni. A görög főváros történelmi emlékeivel, megszámlálhatatlanul sok üzletével és szórakozóhelyével egyszerre romantikus és modern. Az üdülésen, nyaraláson lévők örömére itt éjszaka sem áll meg az élet. Athénban a legmeglepőbb helyeken találkozhatnak az üdülés, nyaralás részt vevői az ókori görög, bizánci, római emlékekkel és a törökökre emlékeztető piaci látványosságokkal. Az utazási irodák által szervezett csoportok és az egyéni üdülések, nyaralások tagjai az Akropoliszt a Szindagma (Syntagma) térről tudják legkönnyebben megközelíteni. Az Akropoliszon kilenc éves munkával újították fel Pallasz Athéné ókori szentélyét, mely ismét teljes pompájában látható. Maria Joannidu vezetésével EU támogatással folytatódik az akropoliszi felújítás. Athénban javasoljuk felkeresni a Parthenont, az Akadémiát, a Könyvtárt, az Egyetemet, az Elnöki-palotát, az Olimpiai Stadiont, a Nemzeti Parkot, a Hadrianus kaput, az Agorát, a Nemzeti Régészeti Múzeumot és a Zeusz-templomot.

Az argoliszi kirándulás során meglátogathatják az üdülések, nyaralások részt vevői Mükénét (Oroszlános kapu, Agamennon király álkupolasír). A Korintoszi-csatornán való átkelés után az utazások tagjai Epidauroszban láthatják a gyógyítás szent ligetét, a híres Aszklepiosz-szentélyt, ahol a legépebben megmaradt ókori színház nyújt felejthetetlen élményt. A Korinthoszi-öböl északi partján, Delfiben találjuk a világhírű ókori jósdát. A Parnasszosz-hegy oldalán láthatják a görögországi üdülés, nyaralás és utazás részt vevői a szentélykörzetet, a színházat, a stadiont és a múzeumot.  Nafplion városa volt az újkori Görögország első fővárosa, ahol a nagy erődítmény, a szűk sikátorok és a kikötő panorámája nyújt maradandó élményt az üdülés, nyaralás szerelmeseinek.

Érdekességnek számít a hajóval megközelíthető Hydra szigete, ahol még ma sem közlekednek járművek, így szamárháton vagy gyalog juthatnak el a görög hadiflotta múzeumához a kikötőben az üdülésen, nyaraláson lévők. Az ország északi részén, Makedóniában találjuk Theszaloniki városát, ahol a vásári séta után keressük fel a Diadalívet, a Szent György-rotondát, a Fehér-tornyot és a Szent Demeter bazilikát. Az üdülésen, nyaraláson részt vevőknek nagy élményt jelent a ma már autóbusszal is biztonsággal megközelíthető Olimposz-hegyre való kirándulás, majd az olimposzi Riviérán való fürdés, pihenés. A Peloponnészoszi-félszigeten, Olympiában megtekinthetjük az Olimpiatörténeti Múzeumot, Patraszban pedig Európa legnagyobb márvány ortodox bazilikáját Szent András ereklyéivel. Kiemelkedő idegenforgalmi látványosságnak számítanak az üdülés, nyaralás tagjainak a különleges geológiai képződményekre épült kolostorok, a Meteorák meglátogatása. Larisszában és Kalambakában a görög éghajlatnak megfelelő építkezést tanulmányozhatják az üdüléseken, nyaralásokon utazást is vállalók. A Thermopülai-szorosban tiszteleghetünk a spártai hősök emlékművénél.        

A görög szigetvilágból kiemelkedik nyugaton Korfu, Lefkáda, Kefalínia és Zákinthosz. Délen Kréta szigete az egyik legvonzóbb üdülési célállomás, de nagy látogatottságnak örvendenek keleten Ródosz, Náxosz, Számosz, Híosz és Lészvosz szigetei is. Északon Szamothráki és Thászosz szigetei várják az üdülések és nyaralások vendégeit.

Görögország gazdag történelme és a világot átható irodalmi és képzőművészeti emlékei, fürdőhelyei, barátságos emberei szinte az egész évben vonzzák az emlékezetes pihenésre vágyó üdüléseket, nyaralásokat és utazásokat kedvelőket.


NetProfi Honlap Kapcsolat Adatvédelem | Oldaltérkép