Gyöngyös (Hungary)

Gyöngyös város a Mátra déli kapuja Heves megyében. Az M3-as autópálya és a Budapest-Miskolc szárnyvasútja jó elérhetőséget biztosít a városnak. (Lakóinak száma 34 ezer.) A hegyektől övezett település lakói már a honfoglalás utáni időkben szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A térség legnagyobb történelmi borvidékének kialakulásához ideális körülményeket teremtett a vulkánikus eredetű Mátra déli lejtői.

Gyöngyös környéke ősidők óta lakott terület. Avarvárgyűrűk voltak a honfoglalás korában ezen a tájon. A honfoglalás után az Aba nemzetség tulajdonába került a mai Gyöngyös és vidéke. I. Károly (1301-42) (helytelenül Károly Róbert) királytól 1334-ben Gyöngyös mezővárosi kiváltságokat kapott, így egyike a legrégebbi magyar városoknak. Már akkor híres volt borkereskedelméről. A tatárjárás után a Csobánka család uralta a vidéket. Ők építettek várat Várbércen. A török időkben a királynak és törököknek is adóztak. A Rákóczi szabadságharcnak fontos állomása volt Gyöngyös, mivel itt volt a felkelők gyülekező helye. A fejedelem is többször megfordult a városban. Széchényi Pál kalocsai érsekkel Rákóczi kétszer tárgyalt a császárral kötendő béke feltételeiről. Gyöngyösön temették el Bottyán Jánost, a szabadságharc kiváló hadvezérét. 1682-től ez volt Heves vármegye székhelye.

Műemlékei közé tartozik a a XIV. században épült barokk, kéttornyú római katolikus Szent Bertalan-templom. A mellette lévő Kincstárban őrzik - az esztergomi után - a második leggazdagabb katolikus egyházi  gyűjteményét. Az ország egyik legrégibb tanintézeti épülete a Gyöngyösi Gimnáziumé. Gyöngyös jelképeinek is tartják azokat a kőoroszlánokat, amelyek az Orczy-kert kapuját őrzik. Állítólag a kert szép kerítését a napóleoni háborúk idején zajló utolsó nemesi felkelés puskacsöveiből kovácsolták. A Mátra Múzeum a klasszicista volt Orczy-kastélyban nyert elhelyezést. A helytörténeti és néprajzi gyűjtemények színes képet adnak Gyöngyös történelméről és a Mátra vidék népviseletéről, a szőlészet hagyományos eszközeiről. Gyöngyös a „Szőlő és Bor Nemzetközi Városa”. A vadászat és vadgazdálkodás bemutatása akváriummal és terráriummal érdeklődésre tarthatnak számot. A gótikus Ferences-templomot és kolostort 1400 körül építette a Báthory-család. Itt temették el (Vak) Bottyán János kuruc generálist 1709 őszén. Hazánk egyetlen épen maradt középkori könyvtárában vannak a Ferenc-rendi kolostor könyvei. 150-nél több ősnyomtatványt, régi kódexet őriznek ebben a könyvtárban. Itt látható 1524-ből Bessenyei Mihály kódexe is. A gótikus Szent Orbán templom 1530 előtt épült, 1762-ben alakították át, fontos emlék barokk szószéke és a Kálvária-dombon lévő Kálvária (1721) kiemelt műemlék. A volt zsinagóga klasszicista stílusú. Itt született Vachott Sándor (1818-1861) költő, Petőfi barátja, akiről a Városi Könyvtárat nevezték el. Itt látható Herman Lipót (1884-1972) kiváló festőművész hagyatéka. Felsőfokú oktatási intézete mezőgazdasági szakembereket képez.

A Mátra Múzeum mellől indul a közel száz esztendős erdei Mátra-kisvasút, mellyel Mátrafüredre és Lajosházára utazhatnak az üdülések résztvevői. Gyöngyös közigazgatási területéhez tartozik a közel ezer lakosú hegyvidéki üdülőközpont Mátrafüred, Sástó az ország legmagasabban fekvő tava és a 700 m magasságban lévő kedvelt sítelep, Mátraháza. Kékestető az ország legmagasabb pontja (1014 m).

Gyöngyös és környéke a történelmi kincsek után érdeklődőknek, az aktívan pihenni vágyó üdülésen résztvevőknek, a síelőknek és a kirándulóknak remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt egész évben. Idegenforgalmi vonzerővel rendelkeznek a Gyöngyösi Bornapok, a Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivál, a Vak Bottyán Díjugrató Lovasverseny és a Szüreti Napok.


NetProfi Honlap Kapcsolat Adatvédelem | Oldaltérkép