Herendi porcelán (Herend, Dunántúl, Magyarország)

Herenden az 1820-as években Stingl Vince alapított egy kis kerámia üzemet, melyet Kossuth Lajos is támogatott. Stingl Vince keramikusként elsajátította a porcelánkészítés akkor már ismert, de a gyakorlatban számos technikai nehézség megoldását igénylő technológiáját. Azonban nem volt elég pénze, hogy a  termeléshez szükséges berendezéseket megvásárolja, ezért eladni kényszerült a gyárat. Így került 1839-ben egyik korábbi hitelezője, a tőkeerős Fischer (később Farkasházi) Mór tulajdonába. Fischer szívesen dolgozott a műhelyekben és vállalkozóként is bebizonyította rátermettségét. Az 1840-es évekre gyárszerű termelésre alkalmas manufaktúrává alakította át az porcelán üzemet, 1841-ben a létszám már meghaladta az 50 főt. Különböző gépeket vásárolt és kemencéket állított fel. A herendi porcelángyárat a Veszprém megyei közgyűlés 1842 elején Magyarország címerének használatával felruházva császári és királyi kiváltságos porcelángyárként vette névjegyzékbe.

A szintén 1842-ben megrendezett Iparmű kiállításon már a bécsi porcelán minőségét megközelítő darabokkal jelentkezett. 1843-ban a gyárban lévő súlyos tűzvészben elpusztultak a korai darabok is. Fischer Mór elsőrangú nyersanyagból, iszapolt zettlitzi kaolinból folytatta a termelést. A gyár az ó-meisseni, az ó-sevresi, az ó-bécsi és az ó-capodimonte-i hiánynak számító gyártmányokkal aratott sikert. Legnagyobb hatást a meisseni késő barokk-rokokó stílus gyakorolta Herendre: ezt mutatják a virágokkal, ágacskákkal, madarakkal díszített teás- és mokkás készletek, valamint a tányérok és tálak szélén húzódó kosárfonatos minták. A gyár főleg asztali szervizeket gyártott. A Kínából és Japánból eredő porcelán motívumkincset is elsajátították Herenden. Az 1851-es londoni világkiállításon a Monarchia 19 porcelán gyára közül csak Herend kapott első díjat a lepkékkel és virágokkal díszített készletért. Ebből Viktória királynő is rendelt, azóta ez a Viktória-készlet. A herendi teljesen manufakturális gyár 1851-től 1873-ig élte fénykorát. Az átvett mintákat Fischer átalakította a késő biedermeier kedves, bájos, de mértéktartó eleganciájával. Az 1862-es londoni világkiállításon Herend ismét diadalmas, egy évvel később tulajdonosa elnyeri a Ferencz József lovagrendet, a sikeres 1867-es párizsi világkiállítás után pedig a nemességet. Akkor a gyár már 83 fővel dolgozott, akikből 22 festő volt. A kiegyezés utáni 1873-as Bécsben lévő világkiállítás ismét siker.

Az 1874-es világgazdasági válság és mivel az öregedő Fischer Mór nem épített ki üzlethálózatot, a porcelángyár hanyatlásnak indul, csődöt jelent. Egy részvénytársaság tulajdonában kezdtek a porcelán mellett fajanszot és kőedényt is gyártani. Az értékesítési nehézségek miatt 1893-tól 1896-ig a porcelángyárat is bezárták. 1923-ban 23 fővel dolgozik az üzem. A gazdasági válság után a kis- és középpolgári vevőkör számára is elérhető dísztárgyakat, kisplasztikákat kezdenek gyártani. Ezt követően híres szobrászok tervezésében 150 kismadár és 200 állatfigura mellett sok portré születik. Az ismételt sikert jelenti a Brüsszeli Világkiállításon (1935) kapott aranyérem, majd 1937-ben a Grand Prix Párizsban. Az 1785-ben épült herendi római katolikus templomban látható a világ egyetlen porcelánablaka. A Csapvári Csapek Károly által 1935-ben készített alkotás II. András király leányát, a szegények gyámolítóját, Szent Erzsébetet ábrázolja.