Kaposvár

A zselici dombságtól északra, a Kapos folyó völgyében helyezkedik el Somogy megye székhelye, a közel 80 ezer lakost számláló megyei jogú város, Kaposvár.

1009-ben említi először a pécsi püspökség alapító levele. Már a XVI. században szerepel az okiratokban Kaposvár vára, melyet a törökök 1555-ben foglaltak el és 131 évig, 1686-ig egyik erősségük volt. A Kapos mocsarai közé épített Újvár, Kapos-Újvár, Rupul-vár, Kapus-vár neveken emlegetett téglaerődítmény a Szigetvár és Kanizsa között kiépített erődvonal egyik kiemelkedő láncszeme volt. A Rákóczi szabadságharc után a bécsi hadvezetés ezt is leromboltatta. A vár maradványai 1931-ben kerültek elő. A romok feltárását és konzerválását 1954-ben folytatták.   

A XVIII. században Kaposvár mezőváros az Eszterházyak kezére került és ide került a megyeszékhely is. 1828 és 1832 között építették fel a megyeházát, mely épület a Dunántúl legszebb klasszicista műemlékei közé tartozik. A Nagyboldogasszony plébániatemplomot 1886-ban építették neoromán stílusban, mely Kaposvár 1993-as püspöki székhellyé válásával székesegyház rangot kapott. Az 1902 és 1904 között épült neoreneszánsz stílusú városháza épületében a festett ablaküvegeket a híres Róth Miksa készítette. Az 1798-as főispáni beiktatás élményeit írta meg Csokonai Vitéz Mihály a Dorottya című vígeposzában. Az 1911-ben épített Csiky Gergely Színházban a határokon túl is elismert művészeti munka folyik.

A XIX. század második felében megépült Budapest-Dombóvár- Kaposvár-Zágráb vasútvonal kapcsán fontos kereskedelmi központtá vált. Ekkor kezdődött jelentős ipari fejlődése, mely a  XX. közepétől nagyban bővült. 

Ki kell emelni a Kaposváron született Rippl-Rónai Józsefet (1861-1927) és Vaszary Jánost (1867-1937), koruknak kiemelkedő festőművészeit, akiknek múzeumait megtalálhatjuk a városban. A Rippl-Rónai Múzeum a régi megyeháza épületében nyert otthont. A Vaszary Képtárban látogatható a szintén Kaposváron született Juan Gyenes fotói, aki a spanyol király fotósa volt.

A virágokban gazdag Kaposvár környékén a természetet kedvelők nagy sétákat tehetnek, tavaiban horgászhatnak és több lovasiskola ajánlja szolgáltatásait. 2005-ben itt rendezték meg a III. Lovas Világtalálkozót. 2006-ban nyitották meg a 3.500 négyzetméter vízfelületű élményfürdőjüket, melyet termálfürdő és úszómedence is kiegészít.


NetProfi Honlap Kapcsolat Adatvédelem | Oldaltérkép