Lengyelország üdülés (Lengyel Köztársaság, Polska)

Az utazások szempontjából fontos, hogy Lengyelország Kelet-Közép-Európában helyezkedik el. Északon a Balti-tenger, északkeleten Oroszország (a Kalinyingrád-i terület), Litvánia, keleten Fehéroroszország és Ukrajna, délen Szlovákia és Csehország, nyugaton pedig Németország határolják. Az utazás egyik befolyásolója, hogy Lengyelország felszínének túlnyomó részén a Lengyel-alföld terül el. A Visztulától nyugatra a Pomerániai-, keletre a Mazuri-tóhátság fekszik. Az ország sok kis állóvize (9 ezer tó) és a Magas-Tátra tengerszemei turisztikai látványossága az üdüléseken és utazásokon résztvevőknek. Lengyelország déli határán a Kárpátok (Nyugati- és Keleti-Beszkidek) emelkednek, míg a Magas-Tátra is átnyúlik Lengyelországba, melynek a legmagasabb csúcsa a Rysy (2.499 m).Az üdüléseknél, a téli sportolási lehetőségeknél és az utazásoknál fontos, hogy Lengyelország éghajlata nedves kontinentális, rövidebb meleg évszakkal és hideg téllel. Lengyelország területe több mint háromszorosa hazánknak (312.685 km ²), a lakóinak száma pedig közel a négyszerese (38,5 millió). A lakosság döntő többsége lengyel (97,6%) és római katolikus (91%) vallású. Az ország közigazgatásilag 16 vajdaságra oszlik, hivatalos nyelve a lengyel, pénzneme a zloty. Fővárosa Varsó (Warsawa).

Nevezetességei

Lengyelországnak és Magyarországnak több évszázados kapcsolata van. A XI. században már ide menekültek az Árpád-házi hercegek, a megvakított Vászoly fiai és később többször azonos királya volt országainknak. A kereskedelem és kultúra területén is korán kapcsolatba került a két nép. A magyar humanisták már találkoztak a lengyelekkel, a XVI. században pedig a krakkói egyetem fogadta a magyar fiatalokat és nyomdájuk biztosította az írások megjelentetési lehetőségeit. A lengyel és magyar barátság, a rokonként kezelt szálak a Rákóczi-szabadságharc idején tovább erősödtek.

A lengyelországi utazáson és nyaraláson résztvevők az ország déli részén sok magyar vonatkozású emlékkel találkoznak. Északra haladva nő a szép műemlék épületek száma, a középkori hangulatú óvárosok bensőséges főterei, az épen álló várak és kastélyok. A lengyelek műemlék kultuszát dicséri, hogy a második világháború pusztításait, a lerombolt, kiégett műemlékeket eredeti formájukban, de mai funkciót adva állították helyre. Az üdülésen lévők Lengyelországban mindenhol találnak megtekintésre méltó várost, teret vagy templomot. A turizmust és a természetet kedvelők, a nyaralást és az utazást szeretők  az ország déli részén találják a magas- és középhegységeket, így a Tátra, a Karkonosze és a Beszkidek vonulatait. A vízi élet barátait a tóvidékek és a különös hangulatú tengerpart várja, de legalább ekkora élményben részesülhetnek az üdülések és utazások tagjai a nemzeti parkokban is.      

Lengyelországban az idegenforgalom és üdülés fő vonzerejét a tengerparti és a magashegységi üdülési helyek, a tóvidék és a történelmi városok kulturális élete adják. A vallási zarándokhelyek közül a legjelentősebb a magyar vonatkozásokat is felsorakoztató, Częstochowa. Lengyelországba évente közel 14 millió üdülésen, nyaraláson és utazáson résztvevő vendég érkezik.

Felhívjuk a figyelmet néhány kiemelt idegenforgalmi látványosságra, amelyek beépítését már az üdülési, nyaralási, utazási terveink összeállításánál érdemes megfontolni.
Varsó izgalmas és pezsgő életű főváros. A II. világháborús hatalmas pusztítások után ezt a várost is részben újjáépítették. A Varsóban üdülésen, nyaraláson lévők megtekinthetik az Óvárost, a város szívét, amit szinte az alapoktól állították helyre olyan gondossággal, hogy felvették az UNESCO Kulturális Világörökség listájára, mint a világon egyetlen ilyen jellegű városrész rekonstrukciót. Az Óvárosban találják a nyaralás, utazás tagjai a legtöbb látnivalót (a Vár tér a Királyi-palotával, a tóra épült Fürdő-palota, a királyi Lazienski-park és a Belweder-palota). A willanowi-kastélyt „kis Versailles”-nak is nevezik.

Északon a csodálatos Mazuri-tavak, Lengyelország legnagyobb tó együttese. Olsztynekben megtekinthetik az ide látogató üdülésen, nyaraláson lévő csoportok tagjai a 40 hektáros szabadtéri Néprajzi Múzeumot. Az ország legnagyobb taván, a Sniardwy tavon érdemes hajóról élvezni a festői vidéket. Gierlozban tekinthetjük meg Hitler álcázott „Farkastanya” nevű főhadiszállását.  
Gdansk-tól alig 60 km-re található az észak-lengyelországi Malbork városa a Visztula-ág mellett, a Nogat folyónál. A Német Lovagrend a XIII. században itt építette fel Európa legnagyobb vöröstéglás erődrendszerét, majd a XIV. század elején a lovagrend Velencéből Malborkba helyezte át székhelyét. Az egymásra épített két várban belül több kápolnát, díszes templomot, csodálatos kegytárgyakat és Lengyelország legnagyobb borostyángyűjteményét láthatják az utazások tagjai, míg a külső részén találják a régi fegyvertárt, a Szent Lőrinc-kápolnát és a felvonóhidat. Később építették a többszörös védelmi rendszerrel ellátott Mária várat, Marienburgot, amelyre vezethető vissza a Marienbork, Malbork név. Az erődöt harcok idején 2.000 jól fizetett zsoldos katona védte. A középső várban helyezkedik el a csarnokszerűen magas, gótikus oszlopok által tartott, csúcsíves lovagterem és a nagymesteri palota.      

Oliwa tengeri kikötőt a székesegyház rokokó orgonája tette világhírűvé. Sopot-ot, a híres fürdővárost, „Észak Monte-Carló”-jának is nevezik, ahol a fából épült sétamóló tengeri kilátása ad maradandó élményt az üdülések és utazások szerelmeseinek.

A Visztula torkolatánál fekszik Gdansk, ahol az Óvároson kívül meg kell tekinteni az Öreg Darut, az Arany Kaput, a Neptun szökőkutat és a Szent Mária-templom hatalmas szentélyét. Torunban, Kopernikusz szülővárosában élményt jelent a Kopernikusz-házon túl a gótikus óvárosi Városháza, a Székesegyház és a Pisa mellett, Európa másik Ferde-tornya. Częstochova a magyar eredetű pálos-rendi kolostorról, a híres Mária-kegyhelyről nevezetes.

A lengyel Tátrában lévő és egész évben látogatott Zakopanéban siklóval is fel lehet jutni a Gubalowka csúcsra, ahol kiváló síterepek várják a téli üdülést, sportolást kedvelőket. Krakkónak, Lengyelország egykori fővárosának látogatására hosszabb időt kell tervezni az üdülések tagjainak. Nevezetességei közül a Királyi-palota, a Wawel és az Óváros emelkedik ki, melyek az UNESCO Világörökség részei. A Mária-templom mellett meg kell látogatni a krakkói hangulatos sörözőket is. Emlékezetes program lehet a csoportos üdülések, nyaralások, utazások lengyelországi zárásaként a Dunajec folyón való tutajozás, majd Nedec várának és a Wieliczkai sóbányának a megtekintése.

A baráti Lengyelországban szeretettel várják a magyar üdülésre, nyaralásra, téli sportolásra, utazásra és szórakozásra vágyó vendégeket.
 


NetProfi Honlap Kapcsolat Adatvédelem | Oldaltérkép