Linz üdülés, Ausztria

A Linzbe utazók ismerik, hogy Linz a Duna és a Traun összefolyásánál fekszik, északról a Mühlviertel középhegység, délről az Elő-Alpok dombjai határolják. Felső-Ausztria fővárosa, fontos ipari és kereskedelmi centrum. (Lakóinak száma 200 ezer.)

Linz nevezetességei

A csoportos és egyéni üdülések tagjai örömére Linzben sok műemlék található. Így az Óvárosban látogassák meg a Karmelita templomot (1674 és 1726 között épült), a Német lovagrend templomát (1718 és 1725 közötti) és a leánynevelő Orsolyita apácák templomát (1736-tól 1757-ig). 1721 és 1726 között épült a Püspöki palota, mely a püspökség alapításától, 1785-től lakóhelye a linzi püspöknek. A bécsi Stephansdómmal vetekedő új neogótikus Dóm alapkövét 1862-ben rakták le, mely 1909-ben készült el. A mai ifjúsági szálloda Kapucínus templomnak és kolostornak épült a 17. század elején és az Irgalmas testvérek templomán 1713-tól 19 évig dolgoztak az építők.

A
Nordico Városi Múzeumban mutatják be az érdeklődő nyaraláson Linzben lévőknek a város történetét az ősidők óta. Monumentális neoreneszánsz épületben helyezték el az 1886-tól 1892-ig épített Tartományi Múzeumot. A Fő téren találjuk a Régi dómot, a Jezsuita templomot és a „Mária mennybemenetele” városi plébánia templomot. Érdemes megtekinteni az üdülések és utazások tagjainak a Régi Városházát és a Tartományi székházat is. A Duna fölött, a Römerbergen lévő kastélyban berendezett Múzeum az ország egyik legnagyobb vidéki múzeuma. Az Új Városházát 1985-ben adták át az urfahri hídfőben. A modern építészet remekei a Szent Terézia-plébániatemplom, az ORF televízió stúdiója és a Katolikus Pedagógiai Akadémia épülete.

Kongresszusai, sport és kulturális rendezvényei szinte egész évben nagy látogatottságnak örvendenek és vonzzák a linzi utazások és üdülések vendégeit is.

Történelme

Linz és környéke már lakott volt Kr. e. 440-ban . A Római Birodalom Kr.u. 14-ben foglalta el a területet és Noricum lett a neve. A negyedik században kelták érkeztek a területre. A város neve a kelta Lentos névből származik. Linz első írásos említését egy római iratban találjuk 410-ből. 700 körül már a bajorok fontos támaszpontjaként találjuk a várost az avarok elleni harcokban. A Karoling-kori építészet jellegzetességeit magán őrző Szent Márton templom 799-ben való alapításakor már a német Linze név szerepel. 906-ban piactartási jogot kapott. 1207-ben csatolták Ausztriához a Babenbergek. A város védelmi erődítményét és a főteret 1260-ra kialakították.

III. Frigyes császár a Bécset és Alsó-Ausztriát elfoglaló Hunyadi Mátyás király elől Linzbe menekült és ekkor tette Felső-Ausztria székhelyévé a települést. Császár 1493-ban itt is hunyt el. 1612-től másfél évtizedig Linzben élt és dolgozott Kepler. 1645 végén III. Ferdinánd Linzben kötött békét Rákóczi György erdélyi fejedelemmel. Ausztria első szövőgyárát 1672-ben itt alapították meg. 1742-ben a várost megszállták a bajorok, majd 1809-ben a franciák. 1783-ban itt komponálta híres Linzi szimfóniáját. 1827 utáni tíz évben új erődökkel vették körül Linzet és 1832-ben építették meg Európa első lóvasútjának sínpályáját Linztől Budweisig és Európa legmeredekebb villanyvasútja 1898-tól közlekedik itt.

1872-ben már vasszerkezetű híd ívelt át a Dunán. 1929 és 1935 között építették a később építészeti mintának számító dohánygyárat. A nehézipar kifejlesztését a náci Németország kezdte el 1938-ban. Hitler a Felső-Duna-vidék központjának tekintette Linzet. A II. világháború végén sok bombatámadás érte a várost. A Bruckner-ház 1974-es megépítése óta és világhírű hangversenyterme miatt kongresszusi központnak nevezhető a levegő tisztaságáért sokat tevő város.

2009-ben Linz volt Európa kulturális fővárosa.


NetProfi Honlap Kapcsolat Adatvédelem | Oldaltérkép