Nagyatád város Somogy megye déli részén fekszik. A parkokon, a szobrokon, az országos IronMen hárompróba versenyeken és a fürdőkön kívül híres a város közepén, a Széchenyi téren, a templom mögött lévő Radics Sándor Ezredes Hadiparkról is. A hadiparkot 2002-ben nyitotta meg az 1999-ben alakult 69. Harckocsi Ezred Nyugdíjas és Baráti Köre.

Nagyatádon a laktanya 1950-ben épült, melyet elsőként a dunaföldvári lövészezred és a 27. páncéltörő osztály vette birtokba. 1956-ban csak egyetlen lövész zászlóalj maradt itt. Ezt 1963-ban ezreddé fejlesztették és ide helyezték Tatáról a 69. Harckocsizó Ezredet. Az utóbbi 1989-ben szűnt meg, majd 1993-ig már csak fegyelmező zászlóalj működött Nagyatádon.

A hadipark beltéri részében körülbelül 150-160 katonai egyenruha található. Érdekességnek számít egy II. világháborús Wermacht-egyenruha, valamint a Magyar Néphadsereg korából és az iraki misszióból való ünnepi viseletek. A többi teremben például a külszolgálatban fogyasztott zacskózott ivóvíz, nappali figyelőműszer és hatástalanított fegyverek láthatók. Bemutatják a dobtáras géppisztolyt és a helikopterről indítható, irányított páncéltörő rakétát. A szabadban láthatnak az érdeklődők egy 1977-ben érkezett MiG-21Bis és egy MiG-23-as típusú vadászrepülőgépet, melyet 1979-ben készítettek és a 47. Pápa Harcászati Repülőezred Sámán századában repült 1996-ig. Találunk itt remek állapotú T-34-es és T-55-ös harckocsikat, BMP1-es gyalogsági harcjárműveket és a legendás Csepel teherautót, a Csepzon-t. 

A hadipark kiállítási tárgyait a baráti kör tagjai, az egykoron itt szolgált katonák, valamint az utóbbi években felszámolt honvédségi bázisokról ajánlották fel.   


NetProfi Honlap Kapcsolat Adatvédelem | Oldaltérkép