Peru Dél-Amerikában lévő ország, az Andok hegycsúcsai között találjuk az inkák birodalmát.
Az inka civilizáció az 1200-as években jelent meg az Andok hegységeiben és az 1458-ban megkezdett hódító hadjáratok idejétől a spanyolok 1532-es megjelenéséig tartott. A mai Peru területén lévő Cuzcóban a 13 ismert inka törzsi uralkodó közül az első hét még törzsfőnek tekinthető. 1438-ban került hatalomra a kilencedik uralkodó, Pachacuti Incka Yupanqui, akitől számítják az inka birodalom gyors terjedését. Négy tartományra osztotta fel a birodalmat Pachcuti, melyek erős vezetőkkel az élükön egyfajta szövetségi rendszerben működtek. Nevéhez kötik az egyetlen épen maradt inka város, Machu Picchu felépítését, amely családi vagy nyári rezidenciaként, illetve kultuszhelyként szerepelt. "Az inkák elveszett városát" a spanyolok szerencsére nem találták meg, csak 1911-ben fedezte az amerikai Hiram Bingham.
1438 után szinte egy emberöltő alatt a Római Birodalom méretéhez hasonló, kétmillió négyzetkilométer nagyságú birodalmat hoztak létre, mely a mai viszonyokat tekintve hat ország (Peru, Bolívia, Ecuador, Kolumbia, Chile és Argentina) egyes részit is magába foglalta. A "Négy negyed országa" mintegy négyezer kilométer hosszan terült el az Andok mentén, a csendes-óceáni sivatagos partvidéktől az Amazonas őserdejéig. Az inkák négy-ötezer méter magasságban éltek, míg vallási életük jelentős része a 6-7 ezer méter magas hegycsúcsokhoz kötődik. Az inkák leginkább helyi szinten folytattak cserekereskedelmet. A faluközösségek alkották a társadalom alapját, városokban csak a "közalkalmazottak" laktak. Az inkák rendkívül egyszerű körülmények között, bútor nélküli lakásokban laktak. Legfőbb étkezési terményük a burgonya és a kukorica volt, melyet 65 nap alatt termesztettek meg egész évre. A fennmaradó időt közmunkára, az utak, a hidak, a mezőgazdasági teraszok, a templomok és a vizet biztosító csatornák építésére és karbantartására fordították. Jutott idő az arany- és ezüstbányászatra is. Pénzként a munka szolgált, az adót "természetben" fizették be, amiért cserébe ruhát és ellátást kaptak. A sok aranyat csak esztétikai colokra használták.
Az óriási birodalom működtetéséhez az inkák 23 ezer kilométeres észak-déli irányú úthálózatot hoztak létre, melynek egyik "főútvonala" az óceán parján, a másik az Andok hegyes-völgyes vonulatain keresztül épült meg. Ezeket összekötötték kelet-nyugati irányú utakkal. Mivel nem ismerték az inkák a kereket, így mindent gyalog, emberi és állati erővel kellett megoldaniuk. Az egymással való érintkezést a futárok, a teherszállítást a lámák oldották meg rendkívül jól. Az utak mentén néhány kilométerenként pihenőházak álltak az utazók rendelkezésére. Az inkák nagy épületeiket habarcs nélkül építették. Hézag nélküli pontossággal csiszolták össze még a sokszögű köveket is, melyek a földrengéseknek is ellenálltak. Mindig a felső kő "ült bele" az alsóba, ez biztosította a rendkívüli stabilitást.
Az európaiak 1526-ban érték el először az inkák földjét. A spanyol Francisco Pizarro 1532-ben 180 emberével, egy ágyúval és 27 lóval győzte le az inka birodalmat kihasználva az inkák között dúló polgárháborút, a fehér ember által behozott pusztító himlőt és az "álnokságot". Pizarro Atahullpa inka uralkodót tárgyalásra hívta, majd elfogatta. Hatalmas váltságdíj aranyban és ezüstben való megfizetése után megölette, majd Cuzcót kirabolta. Számtalan finoman kimunkált, smaragddal díszített arany- és ezüstedényt, kerteket, melyek kövezete aranytéglákból állt, valamint lámaszobrokat találtak a városban a spanyol konkvisztádorok. Mivel az inkák nem hasznátak hagyományos értelemben vett írást, ezért történetüket csak a cserépedényeken, arany- és ezüst ékszereken, szőtteseken hagyott "üzenetekből" lehet kiolvasni. Úgynevezett csomóírást, a quiput használták.
|