Románia Üdülés (Román Köztársaság, Rumania)

Az üdülésen, nyaraláson vagy utazáson Romániába látogatóknak előnyös, ha ismerik, hogy Románia Európa délkeleti részén, az Al-Duna medencéjében helyezkedik el. Földrajzi fekvése miatt Kelet-, Dél- és Közép Európa között fekszik. Északon Ukrajnával, keleten Moldovával, délen Bulgáriával, délnyugaton Szerbiával és nyugaton Magyarországgal határos. Területe 237. 500 négyzetkilométer, lakóinak száma 21 millió. Közigazgatásának fő bázisa a 39 megye. Fővárosa Bukarest (Bucuresti).

Az utazások során ismerni kell, hogy az ország területe nagyon változatos és fontos a Fekete-tenger közelsége is. Románia 10 nagy tájegységre tagolódik. A Kárpátok két nagy területre különítik el az országot. Az Al-Dunáig tart a Bánsági-hegyvidék, az Erdélyi-medence és a Tiszai-alföld között húzódik az Erdélyi-szigethegység. Keleten találjuk a Moldvai-dombvidéket és a Dobrudzsai-tönköt, mely a Duna-ártér, a Duna-delta és a Fekete-tenger között fekszik.

Az üdülések, utazások, nyaralások tervezésénél figyelembe kell venni, hogy Románia éghajlatára a mérsékelt kontinentális klíma a jellemző, de az Atlanti-óceáni és a mediterrán is módosító hatással van rá. Romániának szinte a teljes területe a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik. Fő folyói a Maros, a Szamos, a Kőrösök, az Olt, a Zsil, az Arges, a Szeret és a Prut. Növényzete a közép-európai flóraterülethez kapcsolódik és igen gazdag, változatos az ország állatvilága is.

Románia nevezetességei:

Románia nagyobb városait, a fővároson túlmenően ezek közül is elsősorban a magyar vonatkozású településeket mutatjuk be egy kicsit részletesebben a számtalan érdekes üdülési, nyaralási és utazási célok közül.

Bukarestet a háború előtt Kelet Párizsának tartották. Bukarest történelmi központja a Curtea Veche, Vlad Tepes fejedelmi udvara, a Strada Lipcani és a környező céh-utcák. A Calea Victoriei utcán láthatók a bojárok egykori pompázatos palotái. Bukarestben több mint 200 templomot látogathatnak meg az üdülésen, nyaraláson, utazáson lévők. Ezek közül a Stavropoleos-templom és Székesegyház a leghíresebb. A Szabadtéri Falumúzeum az ország számos részének életét mutatja be a néprajz iránt érdeklődő utazási csoportok tagjainak. A Parlament Palota a világ második legnagyobb épülete és Románia legnagyobb kongresszusi és konferencia központja. Több színház, opera, mozi és szabadtéri színpad szolgálja az üdülések, nyaralások és utazások tagjainak a szórakoztatását. Bukarest közelében több kolostort és emlékművet is érdemes megtekinteni.

Nagyváradra a Bors határállomástól keletre csak 16 km-t kell utazást tenniük az üdülésre, nyralásra igyekvőknek. A Partium-ban („Részek”-ben) fekvő város a Sebes-Körös két partján terül el, lakóinak száma 205 ezer. A várostól szinte elválaszthatatlan a csodatévő és itt eltemetett Szent László király kultusza. Műemlékei közül kiemelkedik a barokk római katolikus Püspöki Székesegyház (1780). A Püspöki Palotát (1770) a bécsi Belvedere-palota mintájára építették. A Váradolaszi városrészben találjuk az 1900-ban megnyílt neobarokk Állami Színházat. A Sebes-Körös bal partján tárul elénk az impozáns, eklektikus stílusú Városháza, közvetlen mellette pedig a zöld tornyú Szent László-templom (1733). A felújított Sas Palota (1909) Nagyvárad egyik szimbólumává vált, melynek belső udvarát is megismerhetik az üdülések, nyaralások sétálói..

Temesvár a Temes folyóhoz közeli alföldi jellegű területen fekszik. Románia egyik legnagyobb városa, lakóinak száma 318 ezer. Temesvár a régi Magyarország legmodernebb vidéki városa volt, sokan a Nyugat kapujának tekintik. A Dóm-téren csodálhatják meg az itt üdülésen, nyaraláson és utazáson lévők az osztrák barokk stílusban épült római katolikus Dómtemplomot (1736-1773). A Római Katolikus Püspöki Palota épületében Egyházi Múzeum működik. A Néprajzi Múzeumban bánsági kerámiákat, népviseletet, szőtteseket és polgári szobabelsőket láthat az érdeklődő.

Az üdülésen, nyaraláson, utazáson lévő csoportok és egyéni turisták egyik legmaradandóbb kirándulásukat tehetik a Békás-szorosba. Az 5 km hosszú Békás-szoros a Gyilkos-tótól északkeletre, a Békás-patak völgyében fekszik. A Békás-szorosnak három fő része van: a Pokol kapuja, a Pokol tornáca és a Pokol torka. Az agyagos, agyagpalás lejtőkön felhalmozódott törmelék egyes helyeken lecsúszott a völgyek aljára. Egy ilyen csuszamlás hozta létre 1837-ben a Gyilkos-tavat. A Békás-völgyi kiránduláson az üdülések, nyaralások tagjai közvetlenül érzékelhetik a történelmi Magyarország keleti határát.

Kolozsvár (Cluj-Napoca) a Kis-Szamos két partján fekszik A várost évszázadokon át Erdély „fővárosának” tartották, ma Románia második legnagyobb városa. Az utazások miatt lényeges tudni, hogy Kolozsvár fontos közlekedési csomópont. Románia egyik legfontosabb művelődési, ipari és kereskedelmi központja, lakóinak száma 318 ezer. Az Erdélyi Fejedelemség idején felhalmozott gazdagságának köszönhetően „Kincses Kolozsvár”-nak is hívták. A magyar nyelvű könyvnyomtatást 1550-ben Kolozsvárott indította el Heltai Gáspár. 1821-ben Kolozsvárott kezdte meg működését az első magyar Kőszínház. A Fő-tér közepén áll a 14. századi Szent Mihály-templom, mely Erdély második legnagyobb gótikus temploma. A templomtól délre találjuk Kolozsvár jelképét a Fadrusz János alkotta Mátyás király lovas szobrot (1902). A Bánffy-palotában jelenleg a Szépművészeti Múzeum működik és az Óvárban találjuk Mátyás király szülőházát. Emléktábla jelzi a legnagyobb magyar matematikus, Bolyai János szülőházát. A Házsongárdi („nyulak kertje”) temetőt 1585-ben nyitották meg. Évszázadok óta ide temetkeznek az erdélyi szellemi élet legnagyobbjai, ezért a temető meglátogatásakor valóságos panteonba érkeznek az utazások tagjai..

Marosvásárhely a Maros folyó mellett fekszik. Az üdülések, nyaralások résztvevői megismerhetik, hogy a székelyek legnagyobb városa, lakóinak száma 150 ezer. Itt található a mai Bolyai Líceum és a Teleki Téka. A Főtér északi végén helyezkedik el a XVII. század első felében épült vár. A Rózsák tere elején a város szimbólumaivá vált egykori városháza és mellette a Kultúrpalota látható. Marosvásárhely további érdekes tartalmú épületei a Kereskedelmi és Iparkamara (1909), a görög katolikus székesegyház (1939), a Természetrajzi Múzeum, a Zsinagóga (1900), a Tholdalagi-palota Néprajzi Múzeuma. 

Arad lakóinak a száma 173 ezer, a város a Maros folyó partján terül el. Fontos közlekedési csomópont. Jó ha tudják az utazások, nyaralások résztvevői, hogy itt halad át Románia legfontosabb tranzit útvonala Nyugat-Európa felé. Arad a Partium legdélibb városa. A történelem iránt érdeklődő üdülésen, nyaraláson lévőknek ismerni kell, hogy ez a vidék a Hunyadiak ősi fészke volt. A Vaskapu-hágó közelében fekvő Zajkánynál Hunyadi Jánosnak, a kenyérmezei csatában pedig Kinizsi Pálnak sikerült győzelmet aratnia a túlerőben lévő török csapatok felett. A város központjában lévő, kívül eklektikus, belül szecessziós stílusú Kultúrpalota (1913) a leglátványosabb épület Aradon, mely kiváltja az üdülések, nyaralások tagjainak az elismerését. A benne lévő Történeti Múzeumban 1848-as magyar emlékek is találhatók. Itt helyezték el a Filharmóniát és a Központi Könyvtárat is. A Városháza (1877-ben épült) lépcsőházának festett üveg-ablakai szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak. 1849. október 6-án Aradon végezték ki az osztrákok a magyar hadsereg 13 tábornokát Aradon. Arad legfőbb nevezetessége az aradi vértanúknak emléket állító Szabadság-szobor a „Megbékélés Park”-jában. Az Aradi Tavasz a város legnagyobb kulturális rendezvénye.

Románia Fekete-tengeri üdülési, nyaralási lehetőségei közül ki kell emelni Mangáliát és Constanta kiváló üdülőhelyeit.


NetProfi Honlap Kapcsolat Adatvédelem | Oldaltérkép