Šibenik (Szebenikó, Sebenico) Üdülés (Dalmácia, Horvátország)

Šibenik város a jól védett Szebenikói-öböl északkeleti oldalán terül el. Az üdülésen, nyaraláson és utazáson lévőknek ismerni kell, hogy a 42 lakosú adriai város leghíresebb nevezetessége az Óvárosában lévő Szent Jakab-székesegyház. Az egész településre a XV. századi késő gótika a jellemző, utcáit, tereit egységes hangulatú épületek szegélyezik. Az üdülésen , nyaraláson itt lévők megismerkedhetnek azzal, hogy a közeli Adria, az öböl, a Krka- és a Korona (Kornati)-szigetek nemzeti parkjai elragadó környezetbe helyezik Šibeniket. Az egész Óváros gyalogos övezet, egyes épületein ma is felfedezhető, hogy egykori gazdáik milyen rangot töltöttek be.

Šibenik nevezetességei:

Az üdülésen, nyaraláson itt lévőknek érdekes lehet, hogy a Szibenikói-öböl 1200 méter széles és a hullámzástól teljesen védett. A Krka-folyó itt éri el a tengert. A Szent Miklós-templomot a XVII. században építették a tengerészek és a hajóépítők, az ekkor keletkezett Rektorpalota a velencei kormányzó rezidenciája volt. A Szent Borbála-templom a Szent Jakab-székesegyház mögött áll és egyházi múzeumként működik. A Rossini-Tobović palota falában látható a velencei és szebenikói hosszmérték. A kikötői kapu mellett áll a gótikus és reneszánsz stílusú Püspöki palota. Az üdülésen, nyaraláson itt lévőknek fontos információ lehet, hogy a  Városi Múzeum gazdag gyűjteményein kívül kiállításon mutatják be a település nevezetesebb szülötteit, így Verancsics Faustust (Fausto Vrančić) (szül. Šibenik, 1540 körül – +Velence, 1617), aki 1579-ben Veszprém várának a kapitánya volt és 59 találmány /pl. súrlódásos kerékfékezés, lánchíd, gőzhajó működése, ejtőernyő elve/ fűződik a nevéhez.

sibenik várA Horvát Köztársaság téren áll a világ egyik legaprólékosabban kidolgozott székesegyháza, a Szent Jakab-székesegyház, melynek hossza 41,5 m, szélessége 14 m és magassága 32 m. Az építészet iránt érdeklődő nyaraláson, üdülésen résztvevőknek ma már érdekes lehet, hogy a teljesen kőből épült székesegyházat tartják a világ legnagyobb teljesen fa, tégla és vas nélkül emelt épületének. A zárai születésű Juraj Dalmatinac 1441-től 1473-ban építette késő gótikus stílusban, majd halála után Niccola Fiorentino építész és szobrász folytatta az építést reneszánsz stílusban 1505-ig, haláláig. A székesegyház 1555-re készült el teljesen.

Az üdülésen, nyaraláson lévőknek kedvelt terén áll az 1532-46 között épült Városháza és a díszlépcsőhöz kapcsolódó városi őrség loggiája 1543-tól. A szélesebb oszlop volt a városi pellengér, ahova láncolták az elítélteket. Sok látnivalót jelentenek az üdülésen résztvevőknek a Szent Domonkos-, a Szent Gergely- és a Szent Lőrinc-templomok. A Szent Luca-templomot 1639-ben szentelték fel. A mellette lévő zárda apácái soha ki nem mennek az utcára, egy emeleti átjárón járnak át tanítani a szomszédos iskolába. Összeköttetésüket a külvilággal a portás biztosítja.

A Szebenikó legöregebb épülete a Szent Crysogonus-templom, amelyben ma képtár működik. Különböző stílusokat képviselnek a Keresztelő Szent János-, az Új-, a Szentlélek- és a Mária mennybemenetel-templomok. A Szent Ferenc-templom és kolostor elődjét 1229-ben alapították. A város legrégibb erődje a Szent Anna-erőd, melynek a helyi hajózásban még ma is fontos szerepe van. Egy-egy apró erődnek számítanak a török elől menekülő bosnyákok városrésze. A környék védművei a Szent János-, a Báró- és a Szent Miklós-erőd.
sibenik belváros
Šibenik környékének az egyik leglátványosabb területe az üdülésen, nyaraláson és utazáson lévőknek az 1985-ben létesített, 142 km² nagyságú Kerka Nemzeti Park. A Kerka-folyó a Dinári-hegységben, Knin mellett ered. A mészkő-fennsíkon 75 km-en át a Roški slap és a Skradinski buk látványos vízeséseken, több tavon áthaladva ömlik Szebenikó mellett a tengerbe. A tórendszerben és a folyóvölgyben kb. 800 féle növény burjánzik és 230 madárfaj élvezi a védelmet. A skradini bejárattól a Skradini-vízeséshez hajóval is el lehet jutni. A kiemelkedő nevezetességek a Visovaci-tó és a zuhatagsor, melyet évente félmillió üdülésen, nyaraláson lévő látogat meg. A hosszú Krka-öböl után, áthaladva az adriai főút hídja alatt, kezdetét veszi a „fjordi” élmény. A Kerka-kolostor az egyetlen szerb intézmény a környéken.

Június végén rendezik meg a Nemzetközi Gyermekfesztivált, Šibeniki Nyárnak nevezik a főszezon rendezvényeit és július 25-én tartják egyik védőszentjük ünnepét, a Szent Jakab ünnepet. Javasoljuk ezen rendezvények megtekintését az üdülésen, nyaraláson és utazáson lévőknek.


NetProfi Honlap Kapcsolat Adatvédelem | Oldaltérkép