| SzombathelySzombathely Vas megye székhelye, megyei jogú város (80.000 lakosú). A Nyugat-Dunántúl legjelentősebb vasúti csomópontja, közúton is több irányból megközelíthető.
Az i. e. századokban kelták laktak a Szombathelyt környező területen. A rómaiak alapították Savaria városát i. u. az I. században a Földközi-tengert a Balti-tengerrel összekötő Borostyánkő út mentén. Már tartományi központ volt a 3. században. Több római császár is meglátogatta Szombathely elődjét Savariát, ahol Isis-szentélyt is létesítettek. Szombathelyen született Martinus, később galliai toursi püspök, a máig népszerű Szent Márton.
A honfoglalásunk után a győri püspökséghez tartozott Szombathely. Várát már a XIII. században említik, 1578-ban a pozsonyi országgyűlés döntése alapján megyeszékhely rangot kapott, így Vasvárról a káptalani hiteleshely is átköltözött. Szily János, az 1777-ben alapított szombathelyi püspökség első püspöke nagy építkezésekbe fogott és kulturálisan is felemelte Szombathelyt. Ekkor készült a szép barokk épületegyüttes. Az 1793-ban alapított líceumnak a tanítványa volt Széchenyi István. 110 napig Szombathelyt a napóleoni seregek birtokolták 1809-ben. A XIX. század végén és a XX. század elején rohamos fejlődésnek indult Szombathely. Ipara jelentősen kifejlődött és a vasúti csomópont sok embernek adott munkát.
Szombathely egyik legrégibb épülete a római lapokra épült kora barokk Domonkos-templom. Berendezése és képei a XVII.-XVIII. Századból származnak.
A Savaria Múzeumot 1908-ban építették fel. Előtte a parkban Horváth Boldizsárnak, a szombathelyi születésű és az 1848-as vezéralaknak a szobra áll. A múzeumnak nagyon gazdag a római kori kőtára (Jupiter, Juno, Minerva márványszobrai, több faragott sírkő és szobor töredék). A múzeumban őrzik az 1963 végén földmunka közben talált kincsleletet, mely 5 ezüstpohárból, három pár övkapocsból és övveretből és 75 érméből áll. Az érmék közül 45 darab magyar veretű dénár 1526 és 1603 közötti időből származóan. A múzeum új szerzeményének tekinthető a nicki fogadó és a fogadós lakása berendezésének a megszerzése. A Vasúttörténeti Múzeum összefoglalja az ország egyik legfontosabb vasúti csomópontjának történetét.
Idegenforgalmi érdekességnek számít a Vasi Múzeumfalu, a Járdányi Paulovics István Romkert, a Szombathelyi Egyházmegyei Gyűjtemény és Kincstár és a Szombathelyi Képtár. Szombathely szülötte Magyar László (1818-1864) a nemzetközi hírű dél-afrikai kutató; Horváth Boldizsár (1822-1898) jogtudós, a kiegyezés kormányának igazságügyminisztere és Derkovits Gyula (1896-1934) a XX. század egyik legjelentősebb festője.
Szombathely legnépesebb tömegrendezvénye az évenként megtartott Savaria Napok.
| | |