Törökország Üdülés (Török Köztársaság)

A Törökországba látogató üdülésen, nyaraláson és utazáson résztvevőkben sokszor felidéződnek a történelemben tanultak a hosszú török uralomról hazánkban. Izgalommal várják szembesülésüket Törökország kultúrájával, amely azért is különleges, mert az ország európai-ázsiai fekvésének köszönhetően ötvöződnek a nyugati és a keleti hagyományok. Ugyanakkor ez a földrészek közötti határ az üdülések, nyaralások tagjai számára azért is izgalmas, mert például Isztambulban, a Szultán-palotában valóban érzékelni lehet a török birodalom uralkodóinak mérhetetlen hatalmát, amelyet sok magyar is elszenvedett. A Szultán-palotából kitekintve a Boszporuszra, láthatunk hatalmas tengerjáró hajókat, Rodostóban érzékelhetik az utazásokon, üdüléseken lévők II. Rákóczi Ferenc és hű társa, Mikes Kelemen szomorú életét, Drinápolyban bemehetnek a Selimiye-mecsetbe és a keskeny, faházakkal szegélyezett macskaköves utcákon való sétálás után megnézhetik az üdülésen, nyaraláson lévők kedvenc helyét, a nagyon szépen helyreállított karavánszerájt.
 

A családi és egyéni üdülést, nyaralást, utazást Törökországba tervezőknek ismerniük kell, hogy az ország területének 3 százaléka Délkelet-Európában, a Balkán-félszigeten, a többi része Délnyugat-Ázsiában terül el. Északon a Fekete-tenger, északkeleten Grúzia és Örményország, keleten Irán, délkeleten Irak és Szíria, délen a Földközi-tenger, nyugaton pedig az Égei-tenger határolják. Az európai országrészen Görögországgal és Bulgáriával van közös határa. Az ország felszínének 82 százaléka 500 m fölötti tengerszint feletti magasságban fekszik. Az Örmény-magasföldön találjuk Törökország legmagasabb csúcsát, az Ararátot (5.165 m), amely körzetben sokszor vagyunk tanúi pusztító földrengéseknek. Törökország ellenőrzi a Fekete-tengerről a Földközi-tenger irányába, a Boszporuszon, a Márvány-tengeren és a Dardanellákon átvezető fontos hajózási útvonalat. Törökországhoz tartozik két Égei-tengeri sziget, Gökçeada és Bozcaada. A törökországi nyaralás, üdülés tagjainak kedvező, hogy az Égei-tengeri partján meleg nyarú mediterrán klíma uralkodik, az Anatóliai-fennsíkon erősen kontinentális, míg a Fekete-tenger partján szubtrópusi klíma uralkodik. Az ország folyói nagy esésük miatt energiatermelésre alkalmasak. A legnagyobb erőművek és tározók az Eufrátesz felső szakaszán épültek. Törökország területe 780.580 km², lakóinak száma több mint 70 millió, így Délnyugat-Ázsia legnépesebb állama. A lakosság fele 28 éven aluli. A milliót meghaladó városai Isztambul, Ankara, Bursa, Izmir, Adana, Gaziantep és nyáron a sok üdülőnek köszönhetően, Antalya. A lakosság 80 százaléka török, ezért a hivatalos nyelvük is a török. Az ország keleti részen élő kurdoké a legnagyobb kisebbség (13 millió). Bolu és Antalya tartományokban van egy-egy „magyar falu”, Macarköy. Majdnem a teljes lakosság szunnita iszlám vallású. Az ország fizetési eszköze a török líra. Fővárosa Ankara.

Törökország nevezetességei:

Törökországban az egyetlen olyan város Isztambul, amely két kontinensen fekszik. A múlt és a jelen, a nyugat és a kelet izgalmasan keveredik ebben a hatalmas városban. Itt hallhatjuk a müezzin imára hívó hangját is. Bizáncként és Konstantinápolyként is találkoztak az üdülésen, nyaraláson itt lévők a várossal történelmi tanulmányaikban. Isztambulban az üdülések, nyaralások tagjai megcsodálhatják a Boszporuszt, az Aranyszarv-öblöt és a Márvány-tengert. A hívőket és az üdüléseken, nyaraláson résztvevőket a mecsetek és dzsámik szinte teljesen eredeti formájukban várják. Az UNESCO Világörökségéhez tartozó várost a helyreállított Bizánc-korabeli falak védelmezik. Az üdülésen lévőknek javasoljuk meglátogatni a ma
múzeumként működő, lenyűgöző méretű Hagia Sophiát és abban a „világ közepét”. A Hagia Sophia 916 éven át a bizánci főváros legnagyobb keresztény temploma volt. Ma is aktív templom a Sultanahmet-dzsámi, a Kék Mecset, amely nevét a belső falait borító kék csempékről kapta és csak cipő nélkül látogathatják az üdülésen, nyaraláson lévők. A Topkapi szeráj (Szultáni-palota) az Oszmán birodalom fővárosában az uralkodók székhelye volt és ez is múzeum ma. Külön érdeklődést válthat ki az üdülések, nyaralások tagjaiból a gazdag porcelán gyűjtemény, a kincstár, a konyha és a páratlanul érdekes hárem lakosztályok látványa. Kellemes sétát ígér a Hippodrom tér (a Lóverseny tér). Ahmed türbéjéből indultak régen a zarándokok Mekkába. A híres isztambuli fedett, keleti jellegű Nagy Bazárban kiváló lehetőség van a 3.300 üzletben a vásárlásra. A bazár az üdülési csoportok résztvevőinek ezreit vonzza naponta, melybe 8 nagy és 10 kisebb kapun juthatnak be és 65 utcáján labirintusszerűen sétálhatnak. Ha tehetik, érdemes átmenni Ázsiába a Boszporuszon átívelő Fátih Sultan Mehmet-hídon (az „Európa-hídon”) is.

Törökország idegenforgalmi adottságai az üdülések, nyaralások, utazások szempontjából kedvezőek, mivel jelen vannak a régészeti emlékek, az ókori görög romvárosok (például Trója, Pergamon, Milétosz, Priéné, Epheszosz és Antochia), az Oszmán Birodalom fénykorának iszlám építészete, a változatos tájak, a sok hévíz-, gyógyforrás és főként a „Török Riviéra” (pl. Antalya, Kemer, Side, Alanya) sok magyar üdülőt is vonz.

Sajátos hangulatú a török főváros, Ankara.
Törökországban 1500 éves kézírásos, rajzokkal illusztrált kézirat került elő 2000-ben, melyről elképzelhető, hogy Barnabás evangéliumáról, az egyik legrégibb keresztény evangéliuról van szó. Az  52 oldalas kéziratarameus nyelven, Jézus anyanyelvén íródott és az értékes kötet nemrég került az ankarai Néprajzi Múzeumba. A kötetben megtalálható az utolsó vacsorát ábrázoló rajz, melyen Jézust a 12 apostol társaságában láthatjuk. Az egyik rajz Jézus keresztre feszítését ábrázolja a kereszt és a Nap jelképével, a másikon a Jézus sírjának tartott barlangot és a bejáratát elzáró sziklát láthatjuk.  Vizsgálják azt a feltételezést, hogy talán az egyik legrégibb keresztény evangéliumról van szó.  

Törökországot évente közel 18 millió üdülésen, nyaraláson lévő turista keresi fel. Az üdülésen, nyaraláson tartózkodóknak a sok látnivaló közül külön érdemes meglátogatni a Homérosz Iliászában megénekelt Trója városát, ahol még a fa-lóba is be lehet mászni. Ezen kívül megtekinthetik az üdülések tagjai az ásatási romokat, a Római Színházat és a Szabadtéri Múzeumot. Pergamon városát az ókorban Aszklepiosznak nevezték és a gyógyítás istenének szentelt terület volt. Az i.e. II. században, a nagy Római Birodalom előtt ez volt a főváros. Pergamon a művészetet és régészetet kedvelő üdülésen, nyaraláson lévők paradicsoma. Érdekes hangulatú Izmir városa is. Ephesosban maradandó élményt nyújt a 25.000 férőhelyes Római Színház és a Virginiai Mária háza. Az Uludag-hegy árnyékában találjuk az egykori Ottomán Birodalom fővárosát, Bursát kulturális látványosságaival (Yesiltürbe, Yildirim Bayezit mecset, a Muradiye negyed, fürdők és az Uludzsámi).

A törökök kedvesek a magyar üdülésen, nyaraláson és utazáson lévőkhöz, sok helyen rokonként fogadnak bennünket.


NetProfi Honlap Kapcsolat Adatvédelem | Oldaltérkép