| Hazánkban körülbelül háromezer-ötszáz egykori nemesi, többségében kisebb kúria áll. Közel 800 műemlék, mintegy 90 szerepel a tartósan állami tulajdonban lévők nyilvántartásában. A magyarországi kastélyok fele az utóbbi időben megújult, sok szállodának vagy közösségi intézményeknek ad helyet. Főleg a még mindig gazdátlan nagyobb műemlékek a leginkább veszélyeztetettek.
Tura város Pest megye keleti szélén, Budapesttől 50 kilométerre, az Északi-középhegység és az Alföld déli nyúlványainál fekszik. Üdülésünk előtt már találkozunk azzal az adattal, hogy kezdetben az Ákos nemzetség birtokolta, majd Zsigmond király, a Rozgonyiak és a Báthoryak is uralkodtak itt. Az 1600-as években került Tura az Esterházyak birtokába, majd Esterházy Miklós herceg adta el Schossberger Zsigmond vagyonos bárónak, akik a nyári vadászkastélyuk mellé lovardát és díszparkot is építettek. A legfelső kaszthoz tartozó családot a visszafogottság jellemezte. A Schlossbergerek a múlt század közepéig birtokolták Turát. Az üdülésen, nyaraláson itt lévők megismerhetik, hogy a kastély építését 1873-ban kezdték Ybl Miklós nagyívű tervei alapján, mely hat év múlva készült el neoreneszánsz stílusban, melyet az Operaház kistestvéreként is emlegetnek. A kastély falai ma omladoznak, vállik a vakolat, a tető is egyre rosszabb állapotban van, a kúriába lépve elénk tárul a száz évvel ezelőtti arisztokrata élet. Ma is sajátos hangulatot áraszt az üres szalon, az ebédlő, a könyvtárszoba, a hajdani pálmaház és az emeleti folyosók. A pincében helyezték el a kiszolgálóhelyiségeket és konyhát, melyből étellift vitte fel a földszinti tálalókonyhába az étkeket. A földszinten voltak a közös termek (ebédlő, szalonok, könyvtár, dohányzószoba és az íves terasz), az emeleten pedig a hálószobák. A kastélyba bevezették az elektromos áramot és a vízvezetéket, valamint a fűtő- és szellőzőrendszert. A modernségből kívülről semmi sem látszott. A háborúban hadikórháznak, később iskolának használták a turai kastélyt. Turai utazásunk során érdemes megnézni a Magtárat és az előző század nádfedeles parasztházában berendezett Falumúzeumot. | | |