Zalakaros dél-zalai fürdőváros, ahol tavasztól őszig virágoznak a gyönyörű kánnavirágok, az egyik legszínesebb és legvirágosabb város. Itt az élet nem áll meg a hideg idő beköszöntével sem. Kevés fürdő mondhatja azt el, hogy termál- és gyógyvízzel is rendelkezik. Az 1944-ben megkezdett, majd 1962-ben folytatott fúrás során tört fel Zalakaroson az 53 fokos termálvíz, míg a gyógyvíz 2500 méter mélységről tör fel 96 fokos víz óriási ásványianyag-tartalommal. A Tourinform-irodában vagy a fürdőben kapható "lapozós" GPS, amivel bármit fel lehet kutatni Zalakaros környékén. A kilátóba is érdemes felmenni szép időben, ahonnan egészen a Kis-Balatonig el lehet látni, mely egész évben csodálatos látványt nyújt. A parkerdő csendes, ahol erőt meríthetünk a természet csodáiból. Modern vonásai miatt valódi kuriózumnak számít hazánkban a 2006-ban felszentelt, a siófoki Hent László építészmérnök által tervezett ökumenikus téglatemplom, mely az elmúlt néhány év során orgonakoncertjeivel és zenekari fellépéseivel egyfajta kuturális központtá vált. Zalakaros legnagyobb vonzereje a gyógyfürdő, ahol minden évszakban, korosztálytól függetlenül meg lehet találni a számunkra frissítő vagy gyógyító felüdülést. A komplexum annyira hatalmas, hogy könnyen el lehet tévedni benne. A különböző színű láblenyomatok a padlón és a falakon lévő útbaigazító táblák segítik megtalálni a wellnessrészleget, a gyógyító kezelések helyét és válogathatunk a medencék között.
A Gránit Gyógy- és Termálfürdőben biztosítják az éjszakai fürdőzést a felnőtteknek, tinidiszkót a "kisfelnőtteknek" és bábszínházat az egészen kicsiknek. A Zalakarosra érkező kül- és belföldi vendégek számtalan egyéb programokkal is találkozhatnak, így a gasztronómiai hétvégék, a borkóstolások, zenés-táncos estek, változatos gyermek- és felnőttprogramok sokasága kényezteti a gyógyulásra és felüdülésre várókat.
A vendégek körében hazánkban a zalakarosi fürdő az egyik legnépszerűbb.
|